Rubint Réka.
Nem vagyok rajongója, nem követem a munkásságát.
Egyszerűen csak tudom, hogy ki ő.
A szombati bejelentése azonban mélyen megrázott.
Nem azért, mert sajnálom, azért amin keresztül megy. Pedig nagyon sajnálom.
Nem azért, mert átérzem, amin keresztül megy. Mert nem tudom átérezni, hiszen én ezen még soha nem mentem át.
Hanem azért, mert sokkoló megvilágításba helyezi mennyire is törékeny az élet.
A betegség nem válogat. Ahogy a riportban is elhangzik, talán nincs más az országban, aki egészségesebb életmódot folytatna, mint Réka. – Ez sem védte meg. – A betegség nem válogat.
A baj csőstől jön. Mint kiderült, a betegség hírével egyidőben anyagilag is kicsúszott a lábuk a talaj.
Az átlagember számára ezek közül az egyik is elég lenne ahhoz, hogy Norbihoz hasonlóan nyugtatót egyenek és whiskeyt igyanak – egyidejűleg. Hogy összeroppanjanak. A kettő együtt?
Réka még így is ment tovább, egyben tartotta a családját, óvta a gyermekeit, és dolgozott. Egyrészt, mert nem akarta, hogy bárki megtudja min megy keresztül, ezért fenn kellett tartania az addigi életmódját. Másrészt azt gondolom – erről nem beszélt -, de azért is ment tovább, mintha semmi nem történt volna, mert ha megáll, a szikla, amit rádobtak, összenyomja. “Mozgásban kellett maradnia”, hogy meg tudjon vele birkózni. Hihetetlen mentális erő kellett ahhoz, hogy a vizsgálatokat, a kezeléseket egész egyszerűen egy plusz napi feladatként kezelje, a naptárba beillesztve csak egy logisztikai kihívásként tekintsen rá. Azt hiszem, már ezelőtt is nagy mentális ereje lehetett, de az, ahogy hozzáállt az új realitásához, ahogy megbirkózott a helyzetével, még tovább erősítette azt.
Erre az erőre nem a sport miatt tudott támaszkodni . Nem a rajongói miatt. Nem azért, mert másoknak akart bizonyítani. Az erő a küzdéshez, a kitartáshoz a gyerekei és a férje miatt emelkedett felül minden más reakción, ami ilyenkor mind ott van. A családja miatt. Számomra ettől lett ő példakép. Ettől lett hiteles. Mert valódi értékek mozgatják. Nem a celeb státusz, nem a megfelési kényszer, vagy a szereplésvágy. Hanem a tudat, hogy a családjának szüksége van rá. A vágy, hogy túljutva a megpróbáltatáson másoknak is segíteni tud majd életük egyik legnagyobb küzdelmében.
Az, ahogy elmondta a történetét, ahogy szemmel láthatóan megkönnyebbült, amikor levette a parókát, az, hogy tudta, hogy azok eddig bántották, támadták, ezt is csak újabb munícióként fogják használni ellene, mégis kiállt és elmondta, ekkora bátorsággal, ekkora elszántsággal és őszinteséggel, számomra hitelessé teszi. Hiteles példaképpé.
Celebből emberré vált. Olyan emberré, aki nem csak mondja, hogy ne add fel, meg tudod csinálni, hanem meg is mutatja hogy kell megcsinálni! Olyan emberré, akire mostantól nem csak a sportteljesítménye vagy a közössépépítő képessége miatt kell felnézni, nem is azért, mert legyőzte a betegséget, vagy ahogy még mindig napi szinten küzd a betegséggel, hanem azért, mert a betegség sem állíthatja meg abban, hogy ugyanaz az anya és feleség legyen, aki eddig is volt. Hogy továbbra is ott álljon azok mellett, akik számítanak rá.
Ha őszinte akarok lenni, bennem sokkal nagyobb lenne az önsajnálat, az önzés, a kétségbeesés, a feladás. Ezekből Rékában egy cseppnyit sem láttam. Nem tudom, hogy csinálja. De ha egyszer nekem is hasonló lapokat osztana az élet, úgy akarnék szembenézni a betegséggel, ahogy Réka teszi. És ezzel mindent elmondtam róla…
Van még valami, amit magammal vittem ebből az interjúból.
Kívülről nézve Rékának tökéletes élet jutott. Gyönyörű, egészséges család, szakmai sikerek, anyagi biztonság. A legtöbb ember csak ennyire vágyik. Kevésnek adatik meg. Nem azért látott csak ennyit belőle a világ, mert bárkit meg akart volna vezetni. Ez a kép nem álca. Ez a kép csak egy szelete az életüknek.
De a képnek az is része, amit mi nem látunk, nem tudunk.
Sokkal szebb lenne a világ, ha ezt tudnánk. Ha nem alkotnánk elhamarkodottan véleményt, nem ítélkeznénk másokról az életük egy kicsinyke szelete alapján, amibe bepillantást engednek. Annyi minden van, amit nem tudunk, de ami átrajzolhatja a teljes képet. De mégha látnánk is a teljes képet, semmi, de semmi sem jogosítja fel az egyik embert, hogy ítálkezzen a másik felett, arra meg végképp semmi, hogy rosszat kívánjon a másiknak.
Azoknak, akik most a Rékához írt szavaikkal énjük legsötétebb oldalt mutatják meg a világnak csak annyit mondanék: Isten nem ver bottal! Avagy “Karma is a b*ch.” Vagyis azt kapod vissza – kamatostul!!! -, amit adsz. Azt szórd szét a világba, amit magad is kapni szeretnél.
Sok olyan példaképre lenne szükségünk, mint Réka. Aki nem csak akkor motivál arra, hogy “haladj tovább”, amikor minden rendben van, hanem akkor is, amikor emberfeletti a küzdelem. A gyerekeire is büszke lehet. Remélem a kortársaik felnéznek rájuk is azért, ahogyan az édesanyjuk mellett állnak.
