Ok. Hivatalosan is elegem van. Orbitális mennyiségű politikai tartalom jön szembe, vág arcon, akár online, akár az utcán. Amikor már a gyerekek napi szinten beszélgetnek, kérdeznek a kidekorált villanypóznákról, kifejezik azon vágyukat, hogy szeretnék már végre látni az oszlopot a mugshotok alatt, akkor azt hiszem, eljutottunk oda, hogy túltoltuk a kampányt.
De amiből igazán elegem van, hogy a narratíva minden oldalon lényegében a másik oldal leborítása a kakis bilivel.
Az egyik képtelen idézni az öszödi beszédből azt a bizonyos mondatot, pedig lehet, hogy nagyon időszerű lenne. Persze egy vaskos mea culpával együtt. A másik képtelen megmondani, hogy egyáltalán mire számítsunk, ha miattuk megyünk el az x jogunkat gyakorolni. Inkább a botrányokról magyarázkodik, bulikat rendez, emlékműveket emel magának, miközben még le sem tett semmit az asztalra a viszályszításon túl. Valami szürreális egy világ ez. Ami még önmagában nem lenne akkora baj, de az, hogy közben ember ember ellen, testvér testvér ellen fordul, – na az nagyon nagy baj…
Az, hogy a világ folyását az fogja eldönteni, hogy kinek az igazsága szól hangosabban, meggyőzőbben, miközben a valóság senkit nem érdekel, – na az nagyon nagy baj.
Ebben a játékban nem lesznek győztesek. Csak vesztesek. És ez a legnagyobb baj.
