A Jason Hughes-sztori. Történet a könyörületről.
Március 6-án történt egy nagyon megrázó eset az usában.
Bevett szokás, hogy a végzős diákok megtréfálják a tanáraikat. A kultúrájuk szerves része a „senior prank”.
Történt, hogy egy georgiai iskolában ezt odáig vitték, hogy a tanárok is beszálltak a kihívásba: a diákok pontokat kaptak a prankért, ha a tanár nem kapta el őket; a tanár pontokat kapott, ha elkapta őket. Senki nem akart kimaradni a mókából. És ez így van jól, mert ez a hagyomány azért többnyire arról szól, és nem a tanárok bosszantásáról.
Március elején ennek az iskolának a diákjai az egyik kedvenc tanáruk házát akarták kidekorálni toalettpapírral. Valameddig el is jutottak, de a tanár is izgatottan várta, hogy elkaphassa őket. Így történhetett meg, hogy miközben a diákok „menekülni kezdtek” az autóikban – és ezt a kifejezést inkább úgy kell értelmezni, mint amikor valaki a fogócskában elfut a másik elől – a tanár, Jason Hughes, futás közben megcsúszott a nedves járdán, elesett és az egyik jármű alá került. Az autó elgázolta, anélkül, hogy a fiatal sofőr vadul vagy veszélyesen vezetett volna.
A diákok azonnal megálltak, azonnal elsősegélyt nyújtottak, mégis a kiérkező mentők sem tudták megmenteni a 40 éves férfit.
A fiatalokat őrizetbe vették, megvádolták és eljárást indítottak ellenük.
Az elhunyt tanár felesége, Laura, aki maga is ugyanabban az iskolában tanít, és jól ismerte a fiatalokat és férjével való kapcsolatukat, kérte a hatóságokat, hogy ejtsék a vádakat. Fatális baleset történt. Nincs kit felelősségre vonni. Ne legyenek ennek a tragédiának újabb áldozatai.
Néhány dolog nem enged bennem ezzel a történettel kapcsolatban.
A tanár: közkedvelt, népszerű volt. Ami azt jelenti, hogy jól tette a dolgát. Számos beszámoló szerint nem csak oktatta a fiatalokat, de szerette is őket, és pozitív hatással volt az életükre. Egy ilyen pedagógus, ilyen ember elvesztése az egész közösségnek tragédia.
A fiatalok: számomra úgy tűnik, hogy ők is a jobbak közül valók. Nem akarok vaktában számokkal lövöldözni, de úgy sejtem, hogy a legtöbb fiatal egy ilyen esetben pánikba esve elmenekült volna az elsősegély nyújtás helyett. Ők sem feltétlenül lennének rosszak, csak pánikba esett fiatalok. Ez a fajta viselkedés azt mutatja, hogy ők is nagyszerű emberek, – még az is lehet, hogy tanárok – lesznek majd. Itt ők is kiálltak egy tűzpróbát.
(És hogy mennyire nem magától értetődő ez a fajta viselkedés: néhány nappal később egy másik hír arról szól, hogy egy tanár elütött egy 16 éves diákot, majd elhajtott a helyszínről a gerinctörést szenvedett diákot hátrahagyva. Igen. Van, akiben van jellem 18 évesen is, van akiben nincs 50 évesen sem.)
A legnagyobb tűzpróba azonban az özvegynek jutott. Szintén nem akarok találgatni, tízből hány ember állt volna a hatóságok elé és mondta volna, hogy baleset történt, ne büntessék meg a fiatalokat. Azt gyanítom, nem sok. Elképesztő lelki erő, könyörület, önzetlenség, önmagán felülemelkedés kellett ahhoz, hogy meglássa a tragédia mögött a teljes képet. Nem felelősökért kiáltott, hanem szem előtt tartotta azt, hogy a fiataloknak, akiket a férje annyira szeretett, – akik minden bizonnyal miatta is ilyen erős jellemek lettek már ilyen fiatalon is, hogy egy ilyen szörnyű helyzetben is átmentek az emberségesség és a becsületesség vizsgáján -, a társadalmi megbélyegezés tönkreteheti az életét. A következmények büntetés nélkül is árnyékként fogják őket kísérni, és visszafordíthatatlan hatással lesznek az életükre. Nem azt szerette volna, hogy felelősségre vonják őket, hanem hogy lehetőséget kapjanak arra, hogy jóra fordítsák mindazt, amit ez a tragédia az ő életükben is okozott.
Én vajon mit tettem volna egy ilyen helyzetben? Mit tettem volna Laura Hughes helyében? Szeretném hinni, hogy azt, amit ő. Mindenképp példakép. És azt gyanítom, hogy nem ezzel az esettel vált példaképpé. Férjével együtt már régóta formálták, formálják azt a közösséget, amiben éltek, élnek, és minden jel szerint pozitívan.
A konklúzió röviden számomra az, hogy sajnálatos módon történnek fatális balesetek, a világ pedig ki van éhezve a könyörületre – az ilyen helyzetekben különösen. Ahhoz viszont, hogy a tűzpróbán átmenjünk, a hétköznapokban is edzenünk kell ezt a lelki izmot.
